Fel! (2009)720pSzinkronos
41

Carl Fredricksen mindig is boldog házasságban élt gyermekkori szerelmével, Ellie-vel, egészen az asszony haláláig. Az idős úr felesége elvesztése után is megpróbálja élni a mindennapokat, de már semmi nem a régi, így zsémbes, morgós öregember válik belőle, akinek ráadásul a házát is el akarják venni. Fredricksen úgy gondolja, hogy nem várja meg, amíg idősek otthonába költöztetik, hanem valóra váltja Ellie-vel közösen dédelgetett álmát, és a házával együtt elrepül, irány Dél-Amerika. Csak épp nem számol a kiscserkész Russellal, aki potyautasként kíséri el, így Carl most már őérte is felelős. A kaland során találkoznak az öregúr egykori, nagy bálványával, Charles F. Muntzzal, akiről kiderül, hogy egy gonosz vénember. Carlnak most már vele is fel kell vennie a harcot Russellel az oldalán.
Megható történet az álmok beteljesítéséről, két generáció barátságáról, az életről, melynek új értelmet ad egy gyerek, a vele átélt közös kaland és az, hogy mindig van miért felkelni reggel. Még ha közben el is veszítjük gyermekkori hőseinket. A Pixar és a Disney stúdió lenyűgöző animációja 2010-ben a két Oscar-díj mellett, számos egyéb (Golden Globe, BAFTA) elismerést is megszerzett.

Kategória: Animációs,Kaland,Vígjáték,Családi

IMDB Értékelés: 8.2/10

Kiadó: Pixar Animation Studios

Rendező: Pete Docter
Bob Peterson

Ed Asner Ed Asner
Christopher Plummer Christopher Plummer
Jordan Nagai Jordan Nagai
Bob Peterson Bob Peterson
Delroy Lindo Delroy Lindo